2020. március 18., szerda

Alsószoknya

Az alsószoknya csipkéjét még 2015-ben Tajpeiben a könyvvásári bemutatón kezdtem el.



A csipke az általános mintakincs része, a felvidéken is sok helyen készítették.



Már akkor is a Magyar Csipkekészítők Egyesülete egyenruhájának alsószoknyájára szántam. El is készült a csipke a megfelelő hosszúságban, s bekerült a fiókba. A napokban kerestem valamit, s kezembe kerültek az elkészült, de fel nem használt csipkék. Úgy döntöttem, hogy már éppen ideje, hogy a megfelelő ruhadarabra kerüljenek. Elsőre ezt a kék csipkét választottam.
Az alsószoknya alapanyagának egy vékony lenvásznat választottam. Egy egyszerű A vonalú alsószoknya készült belőle. Hogy egy kicsit megbolondosítsam, az aljától 15 cm-re három hajtást, piét varrtam. A piék szélére pedig hajszálvékony kék szélt képzeltem el. Ezt horgolással alakítottam ki. Osztott hímző két szálából horgoltam a díszt. Öt láncszem után rövidpálcával beleöltöttem a pié szélébe.





A csipkét a szoknya alsó szélére varrtam fel.



A végső kinézet:



És a felső szoknyával együtt:


Ha minden jól megy, akkor az idén már látható lesz rajtam a Mesterségek Ünnepén.

2020. március 4., szerda

Sárköz - Báta

A bátai Tájház a Duna szabályozása után meggazdagodott katolikus lakosság jellegzetes paraszti portáját: lakóházát, gazdasági épületeit és a 19. század végén felvirágzó népviseltet mutatja be, ahol azonban a kisebb lélekszámú református lakosság népi kultúrájá
nak tárgyi emlékei is helyet kaptak. 
A csomózott és varrott csipke szempontjából valóságos kincsesbánya ez a tájház. A bütkötés, vagy ahogyan sokan nevezik bütök kötés jellemző csipkéje ennek a vidéknek. A bütkötés tompa hegyű tűvel, csupa csomóból készített csipke. A csipke mintázatát a csomók, s a köztük lévő kihagyott csomók, a lukak adják. A mintázat geometrikus. Ezzel a technikával akár 8-10 cm széles csipkét is lehet készíteni. Ezt a csipkét szélek összedolgozásánál használják. Pöndőkötésnek is nevezik.
A paraszti szövőszéken csak keskeny vásznakat, szőtteseket tudtak készíteni, ezért össze kellett dolgozni őket, ha szélesebb textilre volt szükségük.



Közelebbről nézve jól látszanak a varrott csomók:







Használták még a Sárközben a büt kötést a pendely díszítésére. A pendely a női alsótestet fedő, házi vászonból készült ruhadarab neve. A pendely lehet egyenes, vagy szabott pendely. Az egyenes pendely alsó és felső bősége egyforma. A szabott pendely felül keskenyebb, alul kiszélesedő. A bővülést betoldott alul szélesebb, felül keskenyebb úgynevezett ereszték adja. A varrások összedolgozásánál díszítették ék alakú büt kötésekkel a Báta vidékiek a pendelyt. Ezekre láthatunk szép példákat a tájházban: