2021. november 17., szerda

Lépésről lépésre 1.

Ez a sorozat azoknak készül, akik az alapokat már ismerik, de még gondot okoz egy új csipke elkezdése. Nekem is nehézséget okozott a kezdés az elején, ezért remélem segíteni tudok ezekkel a bejegyzésekkel.

Elsőként egy hullámos szélű, pókos betétcsipkét készítek el.

Mielőtt nekikezdek a csipke készítésének tanulmányozni szoktam a csipke mintarajzát. Ez bonyolultabb csipkéknél néha hosszabb ideig tart, de megéri, mert maga a csipkeverés így már "gyerekjáték" lesz. 

A mintarajz:


A csipkét 60-as horgolócérnából fogom elkészíteni, ezért a mintarajzot úgy kell kinyomtatni, hogy kb. 24mm széles legyen.  Készítsük el a mintakartont. ( karton, mintarajz, átlátszó ragasztó)

A készítendő csipkénk alapvetően két elemből áll:

 két, egymással szembefordított legyezőből:


amelyek középen össze vannak kapcsolva:


és egy három lábú pókból áll:


A pók lábait a legyezőből elhagyott szálak adják:


A pókból kijövő lábak majd a következő legyezőkbe mennek be:



A csipke elkészítéséhez 10 pár verőkére lesz szükségünk. A legyezőknek 1-1 vezető száluk, vagy dolgozó párjuk lesz, ezért 2 párra több cérnát tekerjünk fel.

A mintarajzon látjuk, hogy először egy-egy fél legyezőt kell elkészítenünk jobb és bal oldalon. 

A legyezőt azsúros vászonveréssel (szövéssel) készítem. Felteszem a bal oldali legyezőhöz szükséges párokat. Bal oldalt legszélen legyen a dolgozó (vezető) szál. 


Balról jobbra haladva szövök a közép felé. Ne feledkezzünk meg az azsúr ráhajtásáról!



Félre teszem az eddig használt párokat. Felteszem a jobb oldali legyező párjait. Jobb oldalon legyen a másik dolgozó (vezető) szál. Haladok jobbról balra vászonveréssel. ( azsúr!)



Most dolgozom össze a két legyezőt. A két középső vezető szállal vászonverés (szövés), kitűzés a két legyező közös pontjába,  majd ismét vászonverés. Ezután elkészítem a bal oldali fél legyezőt a bal oldali 5 párral.


Következik a jobb oldali legyező a jobb oldali 5 párral.



Kialakítottuk a pók 3-3-lábát. Elkészítem a pókot:


A bal oldali fél legyező következik a közös pontig a baloldali 5 párral.



A jobboldali fél legyezőt készítem el:



A két legyezőt összedolgozom a fentebb leírtak szerint:


Innen ismétlődik a sorrend. Befejezem a bal és a jobb legyezőt:



Pók, fél legyező:



Befejezem a legyezőket, és így tovább...

Jó munkát!

2021. november 9., kedd

Csipkés sál


Ez a sál nem a ma oly divatos, széles, hosszú fazonú, amit stólának is nevezhetnénk. Inkább csak díszként szolgál egy egyszerű ruhán. Akár nyakéknek is nevezhetnénk.

A sál alapanyaga törtfehér vékony pamut szövet. A csipkéket 100-as fehér horgolócérnából készítettem. A csipkék eredetijét Körmöcbányán gyűjtötték , s a 19.század második felében készültek. Jelenleg a budapesti  Néprajzi Múzeum gyűjteményében találhatóak.


A sál hosszabbik oldalát fél centiméteresen gyöngyazsúrral szegtem be.

A sál végein szélcsipke és ugyanannak a csipkének betétcsipke változata van. 





A két csipkét keskeny textil választja el, amit keskeny átfordított azsúrral díszítettem.


A kész sál viselhető így is:


és így is:


A csipkék mintarajza itt található:

https://tkcsipke.blogspot.com/2019/04/csipkek-kormocbanyarol-20.html

https://tkcsipke.blogspot.com/2019/05/csipkek-kormocbanyarol-21.html


2021. november 3., szerda

Variációk 70

 Legyező, pók, V alak, szövéses négyzet egy újabb elrendezése:


A csipke mintarajza:


A csipke 60-as horgolócérnából készült, és 7,2 cm széles

2021. október 17., vasárnap

2021 Nagykálló csipketalálkozó és pályázat

Tavaly őszről elhalasztott találkozót az idén sikerült megrendezni. Tartalmas hétvégét tölthettünk együtt. A megnyitó után Nagy Vincéné, a zsűri elnöke értékelte a pályázatra beérkezett alkotásokat. Erdei Lilla elfeledett csipketervezők munkásságával, Devecsei Gáborné a nemeshanyi csipke történetével ismertetett meg bennünket. Elmélyíthettük gyakorlati tudásunkat a höveji csipke varrás, a recekitöltés, az úri hímzés, a textil szálaiból vert csipke, a nemeshanyi csipke varrás, a gömbforduló készítése és az egyenes befejezés területén. A hétvégi eseményekről készült képeket ITT és ITT lehet megnézni.

A Mátray Magdolna díjat: Jakab Andrásné kapta.

Az idei pályázat témája a Csipkés sál, stóla és kendő volt. A zsűri döntése alapján a következő alkotások kerültek díjazásra:

Kiemelt díjat kaptak Fábiánné Nagy Ágota csipkés sáljai:


A csipkék közelebbről:


Első díjat kapott:

Dr Nagyné Perjési Ildikó


közelebbről:



Pokomándy Zsuzsanna:


közelebbről:



Török Judit:


a csipkéje:



Második díjat kapott:

Nemes Viola:


Közelebbről:





Semsey Ágnes


a csipke egy részlete:



Tóth Károlyné


közelebbről:


Sárospatakiné Fazekas Judit:


 közelebbről:



Harmadik díjat kapott:

Kalmárné Győrfi Eszter:



közelebbről:


Takácsné Bystricka Ludmila:


a csipke:



Különdíjat kapott Haberkova Justina:


Különdíjat kaptak a lengyel alkotók sáljai:


Közelebbről:

Grochola Malgorzata:



Polubok Malgorzata



Jerema Beata:


Kuczynska Stanislawa:



Tokar Grazyna:


A pályázat többi alkotásáról később mutatok képeket.

2021. október 13., szerda

Ünnepi teríték két fő részére




Hogyan készült ez a tárgyegyüttes?

A téma már régóta érlelődött bennem. Tudtam, hogy valamikor el fogom készíteni. Most elérkezett az ideje.

Több problémát kellett tisztáznom magammal a munka megkezdése előtt. Először is a legfontosabb, hogy milyen csipkével díszítsem. Mostanában jelent meg egy, liptói csipke mintákat tartalmazó kiadvány. Elkezdtem elkészíteni a mintákat. Nem egy egyszerű csipke. Mivel szeretem a kihívásokat, úgy döntöttem, hogy liptói csipkét készítek a tárgyakra. A másik fontos eldönteni való, hogy milyen cérnából készítsem a csipkét, s milyen textilre dolgozzam rá. Végül is egy fehér pamut szövetet választottam, amelyet Debreceni János Népművész szőtt. A cérnát is tőle szereztem be még 5-6-éve. Egy sötét drapp szövő cérna.

A következő lépés a csipke megtervezése. Mivel a mintakönyvben nem találtam olyan szélességű csipkét, amire szükségem lett volna, és még tetszett is, ezért két mintát kellett ötvöznöm. Azt gondoltam, hogy ez egy egyszerű dolog lesz, de tévedtem. A liptói csipke sajátos szálvezetése miatt nem egy egyszerű dolog . Már azt hittem, hogy készen vagyok, mikor kiderült, hogy mégsem jó. Kezdhettem előről. Elkészült a megfelelő szélességű minta szerkezete. Mivel a tányéralátétet kör alakúra szerettem volna készíteni, körösíteni kellett a mintát. Ilyen nem volt a mintakönyvben. Mekkora legyen? Ahány tányér, annyi méret. Azt szerettem volna, hogy ha a tányért ráteszem az alátétre, akkor csak a csipke látszódjon ki. Kerületet számoltam, szöget mértem, osztottam, szoroztam, rajzoltam. Végre elkészült a mintarajz. A szalvétára sarkosítani kellett az ide kiválasztott mintát. Ezzel is elszórakoztam egy ideig. Végre minden rajz elkészült, kezdődhetett a csipke készítése.

A tányéralátéttel kezdtem. A külső átmérője 34cm. Ez a hengeres párnáimhoz túl nagy volt, ezért lapos párnát használtam. Ezt a párnát Tóthné Kiss Szilviától, tanáromtól kaptam, s most nagy hasznát vettem. Köszönöm Szilvi.


A textilre való felvarrás elgondolkodtatott. Több technikát láttam, tanultam, de egyik sem tetszett igazán. Ezért kigondoltam egy saját technikát. Nekem új, de biztos mások már rég kitalálták előttem. Hiszen nincs új a nap alatt. A lényege a következő:

  • ráfektetem a textilre a csipkét
  • a fülecskékkel felvarrtam a textilre
  • a textilt aláhajtom, s "sűrű öltéssel" körbevarrtam a textilt
  • a fonákán a varrás mentén levágtam a felesleges textilt
Így biztosan rögzítve van a csipke, s mindössze 2mm a textil behajtása. A mintadarabot rángattam, húztam, vontam, mostam. Stabil. Persze ez nem azt jelenti, hogy mindent kibír, de normál használatban az alátétet érő fizikai hatásokat biztosan.

A szalvéta 40x40cm-es. A csipke nem a szélére, hanem az azsúros beszegés mellé belülre került.


A sarokmegoldás:




A szalvéta gyűrű elkészítésének nehézségét a mérete adta. 4cm magas, és 4cm az átmérője.



Együtt:



A tányéralátéttel együtt: 




Az evőeszköz tartót nálunk ritkán használják, de úgy gondoltam kell ez a kiegészítő. Mérete 22x9cm. 




Az elkészült teríték:




A zsűri minősítése: Modern Mester Remek. A tárgyegyüttes 2022.január 15-ig látható a Népi Iparművészeti Múzeum kiállításán. Budapest, Fő út 6.

A csipkeminták megtalálhatóak a

www.lipaka.com   oldalon.

2021. október 6., szerda

Variációk 69

 Egy újabb négy elemű szép kis szélcsipke:


A csipke mintarajza:


A csipke 60-as horgolócérnából készült, szélessége 7 cm.