Mindszenty József bíboros hagyatékából származó miseruha látható szombathelyen a Püspöki Palotában.
Mindszenty bíboros életútja ITT olvasható.
Az öltözet:
Mindszenty József bíboros hagyatékából származó miseruha látható szombathelyen a Püspöki Palotában.
Mindszenty bíboros életútja ITT olvasható.
Az öltözet:
Német földről a török hódoltság megszűnése után három szakaszban történt betelepítés. Az első szakasz 1689-1740-ig tartott. Erre az időszakra a magán betelepítések a jellemzőek. A földesurak egymástól függetlenül, önállóan szervezték a betelepítéseket. A második szakasz Mária Terézia uralkodásának idejére esik 1740-1780-ig. Ekkor már szervezetten történik a betelepítés, amelyet Mária Terézia 1762-ben kiadott rendelete is gyorsít. A harmadik szakaszt II. József 1782-es pátense vezette be. (pátens: törvényerejű rendelet). Tolna megyébe a duna vidékéről Svábföldről (Hessen, Württenberg) jöttek a telepesek. Ezért az itteni betelepülteket dunai sváboknak nevezik.
Miért is írok most a svábokról? Mert az itt bemutatott kendőt a svábok öltözködését bemutató kiállításon láttam. A kendő a Tolna megyei Mözsről származik az 1940-es évekből.
Pontosabban nem is kendő, hanem csak kendő töredék. Fekete selyem alapon barna, sárga selyemhímzés.
Engem a kendőt szegélyező selyemszálból készült rojtkötés ragadott meg.
A kendő szélén két fekete és két barna mintaelem váltakozik:
Kivéve a kendő sarkánál, ahol három azonos színű mintaelemet láthatunk:
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyarorsz%C3%A1gi_n%C3%A9metek
https://hu.wikipedia.org/wiki/Dunai_sv%C3%A1bok
Szekszárdon járva a Wosinsky Mór múzeumban járva megnéztem a Mindig nyíló virágok című kiállítást. A kiállításon a Zsolnay lányok, Zsolnay Teréz és Zsolnay Júlia hagyatékából származó válogatást láthattam.
Zsolnay Teréz 1870-ben kezdte gyűjteni a népművészettel kapcsolatos tárgyakat. Gyűjtésének eredményeként mintegy 10 000 db textil, s 150 népi kerámia maradt ránk. A kiállításon bemutatásra került főkötők ezen hagyaték részei.
A főkötő egykor a férjes asszony elmaradhatatlan viseleti darabja volt. Férjhez menetelekor került a fejére, s onnantól kezdve nem mutatkozhatott nélküle, csak a családtagjai előtt. Egyes kutatások szerint a népi kultúra varázserőt tulajdonított a női hajnak. Ezért a férjhez menés után el kellett takarni, nehogy a férjén kívül mást is elvarázsoljon. Voltak egyszerű darabok is, s mívesebb darabok is, amelyeket egyházi vagy családi ünnepek alkalmából viseltek. A gyűjtők figyelmét ez utóbbi darabok keltették fel. Így a Zsolnay gyűjteményben is díszes, míves darabok találhatóak.
Jelentéssel bírtak a színek is. A piros, hús szín, arany a fiatalasszonyok színe volt. A kor előrehaladtával sötétedtek a színek is. Tompább, sötétebb, feketébe hajló színeket alkalmaztak a főkötők készítésénél.
A kiállításon bemutatott főkötők meghatározása, besorolása még várat magára. A leltárkönyvek és a leltári kartonok meghatározásai nem egyértelműek. Több helyet és népcsoportot is megjelölnek eredetként. Talán formájukat illetően leginkább a bácskai sokác főkötőkkel mutatnak hasonlóságot a múzeológusok szerint.
A kiállításon szereplő főkötők alapja egy 30x40cm-es durva szövésű vászon. Erre kemény fésűs gyapjú szállal hímezték a mintát, amelyet növényi festékkel színeztek. A minta szerkezete egy fordított T alakban hímzett csík, amely a főkötő elején és középen fut végig. A T alak mellett jobbról és balról is szimmetrikus hímzéssel töltötték ki a teret.
A hímzés során a kontúrokat láncöltéssel varrták ki, majd lapos öltésekkel töltötték ki. A főkötők hímzés mintája valószínűleg reneszánsz gyökerű, balkáni-török hatású.
Az elejéhez piros posztót erősítettek, amelyre vert csipkét varrtak.
A főkötő hátulját összevarrták, s így kapták meg a jellegzetes alakot. ha a haj nem töltötte ki a főkötőt, akkor kitömték a hátsó részét.
A csipkét csipkároktól vásárolhatták. Erre utal a vágott széle, amelyet visszahajtottak, vagy bevarrták a főkötőbe. A csipke érdekes szerkezetű. Rengeteg levélkét tartalmaz, nagyon sűrű.
A Hollandiában tanultakat hasznosítva készítettem el ezt a csipkét, amely egy sál végeit díszíti.
Ez a minta tartalmazza azt a speciális ferde félverést, amely megtanulása a programunkban szerepelt.
Nézzük a minta érdekes részleteit.
A csipke 34/2-es Venne cérnából készült, ami kb a 80-as horgolócérnának felel meg. Mint a fenti képen láthatjuk, kontúrszálas csipke. A kontúrszál vastag fehér pamut szál. A nevét, s a számát nem tudom, mert ez egy régi fonal, s nincs már meg a címkéje.
A szélén egy változó vastagságú szövött szél van, melynek érdekessége, hogy nincs állandó dolgozó párja.
Melette és a csipke felső részénél látható, kontúrszállal keretezett csipkerészletek ferde félveréssel készültek:
Másik érdekesség a cakkos szél harmadik eleme, amely tulajdonképpen egyfajta rózsaverés. A szokásos félveréses kitűzés helyett az úgynevezett torchon kitűzés szerint készült:
A torchon kitűzés: ráhajtás, félverés, kitűzés, ráhajtás, félverés
Kihívás volt a csipke készítése. Nem egy hipp-hopp elkészülő darab. Örülök, hogy sikerült elkészítenem.
És a sál:
A csipke mintarajza a Kant uit Vlaanderen 's Gravenmoer című könyvben található.
A s' Gravenmoeri csipkéről ITT lehet olvasni.
Mi is az a neglizsé?
"A neglizsé szó a francia negligée kifejezésből származik. Jelentése elhanyagolt. Eredetileg a 18. században, a rokokó idején az udvari gálaruhával ellentétben, az általános hétköznapi viselet neve. A gálaviselet kivételével minden ruha neglizsé. Ide sorolhatjuk az utcai viseletet, utazókosztümöt is. Szabását tekintve egyszerű, a ruha derék részét egybe varrták a szoknyával és bőven hagyták, nem szűkítették be azt."
A 19. században ez a fogalom összeolvadt a kényelmes otthoni öltözék (robe d'intérieur) megjelölésével. A hölgyek ebben a ruhadarabban töltötték a délelőttjüket, reggeliztek, készülődtek (fésülködés, sminkelés). A 20. században már kizárólag a hálóruha és a reggeli köntös megnevezésére korlátozódik a fogalom.
Napjainkban a neglizsé szónak van egy pejoratív értelme. Kicsit bizalmas, köznyelvi szó. Jelentése: kényelmes, nem rendes, hiányos öltözet." ( hu.wikipedia.org)
Vagyis egy horgolt csipkével díszített hálóinget mutatok be.
Pontosabban nem is csak horgolt a csipke. Egy kész szalagot horgoltak össze, s így jött létre ez az érdekes csipke. A 19.század végén és a 20.század elején kedvelt technika volt a gyári szalag összedolgozása horgolással, vagy varrott csipkével.
A szalag:
És az összehorgolás:
A hálóinget ez a csipke díszíti az alján:
Valamint a felső részén. A ruházat pántja is így készült:
Az öltözet magántulajdon.
A képen Molnár Z. János Csipkés kendő című képe látható.
Molnár Z. János (1880–1960) magyar festőművész volt.