Rojtkötés egy sváb kendő szélén

 Német földről a török hódoltság megszűnése után három szakaszban történt betelepítés.  Az első szakasz 1689-1740-ig tartott. Erre az időszakra a magán betelepítések a jellemzőek. A földesurak egymástól függetlenül, önállóan szervezték a betelepítéseket. A második szakasz Mária Terézia uralkodásának idejére esik 1740-1780-ig. Ekkor már szervezetten történik a betelepítés, amelyet Mária Terézia 1762-ben kiadott rendelete is gyorsít. A harmadik szakaszt II. József 1782-es pátense vezette be. (pátens: törvényerejű rendelet). Tolna megyébe a duna vidékéről Svábföldről  (Hessen, Württenberg) jöttek a telepesek. Ezért az itteni betelepülteket dunai sváboknak nevezik. 

Miért is írok most a svábokról? Mert az itt bemutatott kendőt a svábok öltözködését bemutató kiállításon láttam. A kendő  a Tolna megyei Mözsről származik az 1940-es évekből.

Pontosabban nem is kendő, hanem csak kendő töredék. Fekete selyem alapon barna, sárga selyemhímzés.

Engem a kendőt szegélyező selyemszálból készült rojtkötés ragadott meg.

A kendő szélén két fekete és két barna mintaelem váltakozik:

Kivéve a kendő sarkánál, ahol három azonos színű mintaelemet láthatunk:

Még egy kis érdekesség. A svábok nagyon takarékos emberek. Mutatni akarják gazdagságukat, de csak ott, ahol látszik. Ennek ékes bizonyítéka ez a blúz, amelyet a kabátka (csurák) alatt viseltek.

Ahol látszott a blúz, ott drága, szép anyagból készítették. Ahol viszont nem látszott, mert a kabátka, vagy a kendő eltakarta, ott egyszerű vásznat használtak.  

Források: 

https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyarorsz%C3%A1gi_n%C3%A9metek

https://hu.wikipedia.org/wiki/Dunai_sv%C3%A1bok

Csipkés öltözet: Főkötők 1.

Szekszárdon járva a Wosinsky Mór múzeumban járva megnéztem a  Mindig nyíló virágok című kiállítást. A kiállításon a Zsolnay lányok, Zsolnay Teréz és Zsolnay Júlia hagyatékából származó válogatást láthattam.  

Zsolnay Teréz 1870-ben kezdte gyűjteni a népművészettel kapcsolatos tárgyakat. Gyűjtésének eredményeként mintegy 10 000 db textil, s 150 népi kerámia maradt ránk. A kiállításon bemutatásra került főkötők ezen hagyaték részei.

A főkötő egykor a férjes asszony elmaradhatatlan viseleti darabja volt. Férjhez menetelekor került a fejére, s onnantól kezdve nem mutatkozhatott nélküle, csak a családtagjai előtt. Egyes kutatások szerint a népi kultúra varázserőt tulajdonított a női hajnak. Ezért a férjhez menés után el kellett takarni, nehogy a férjén kívül mást is elvarázsoljon. Voltak egyszerű darabok is, s mívesebb darabok is, amelyeket egyházi vagy családi ünnepek alkalmából viseltek. A gyűjtők figyelmét ez utóbbi darabok keltették fel. Így a Zsolnay gyűjteményben is díszes, míves darabok találhatóak.

Jelentéssel bírtak a színek is. A  piros, hús szín, arany a fiatalasszonyok színe volt. A kor előrehaladtával sötétedtek a színek is. Tompább, sötétebb, feketébe hajló színeket alkalmaztak a főkötők készítésénél.

A kiállításon bemutatott főkötők meghatározása, besorolása még várat magára. A leltárkönyvek és a leltári kartonok meghatározásai nem egyértelműek. Több helyet és népcsoportot is megjelölnek eredetként. Talán formájukat illetően leginkább a bácskai sokác főkötőkkel mutatnak hasonlóságot a múzeológusok szerint.

A kiállításon szereplő főkötők alapja egy 30x40cm-es durva szövésű vászon. Erre kemény fésűs gyapjú szállal hímezték a mintát, amelyet növényi festékkel színeztek. A minta szerkezete egy fordított T alakban hímzett csík, amely a főkötő elején és középen fut végig. A T alak mellett jobbról és balról is szimmetrikus hímzéssel töltötték ki a teret.

A hímzés során a kontúrokat láncöltéssel varrták ki, majd lapos öltésekkel töltötték ki. A főkötők hímzés mintája valószínűleg reneszánsz gyökerű, balkáni-török hatású.

Az elejéhez piros posztót erősítettek, amelyre vert csipkét varrtak. 

A főkötő hátulját összevarrták, s így kapták meg a jellegzetes alakot. ha a haj nem töltötte ki a főkötőt, akkor kitömték a hátsó részét.

A csipkét csipkároktól vásárolhatták. Erre utal a vágott széle, amelyet visszahajtottak, vagy bevarrták a főkötőbe. A csipke érdekes szerkezetű. Rengeteg levélkét tartalmaz, nagyon sűrű. 

A bejegyzésben szereplő információk alapját a kiállításon megjelenő információk adják.

Sál 's Gravenmoeri csipkével

 A Hollandiában tanultakat hasznosítva készítettem el ezt a csipkét, amely egy sál végeit díszíti.

Ez a minta tartalmazza azt a speciális ferde félverést, amely megtanulása a programunkban szerepelt. 

Nézzük a minta érdekes részleteit. 

A csipke 34/2-es Venne cérnából készült, ami kb a 80-as horgolócérnának felel meg. Mint a fenti képen láthatjuk, kontúrszálas csipke. A kontúrszál vastag fehér pamut szál. A nevét, s a számát nem tudom, mert ez egy régi fonal, s nincs már meg a címkéje.

A szélén egy változó vastagságú szövött szél van, melynek érdekessége, hogy nincs állandó dolgozó párja.

Melette és a csipke felső részénél látható, kontúrszállal keretezett csipkerészletek ferde félveréssel készültek:

Másik érdekesség a cakkos szél harmadik eleme, amely tulajdonképpen egyfajta rózsaverés. A szokásos félveréses kitűzés helyett az úgynevezett torchon kitűzés szerint készült:

A torchon kitűzés: ráhajtás, félverés, kitűzés, ráhajtás, félverés

Kihívás volt a csipke készítése. Nem egy hipp-hopp elkészülő darab. Örülök, hogy sikerült elkészítenem.

És a sál:

A csipke mintarajza  a Kant uit Vlaanderen 's Gravenmoer című könyvben található.

A s' Gravenmoeri csipkéről ITT lehet olvasni.

Csipkés öltözet: Horgolt csipkés neglizsé

Mi is az a neglizsé?

 "A neglizsé szó a francia negligée kifejezésből származik. Jelentése elhanyagolt. Eredetileg a 18. században, a rokokó idején az udvari gálaruhával ellentétben, az általános hétköznapi viselet neve. A gálaviselet kivételével minden ruha neglizsé. Ide sorolhatjuk az utcai viseletet, utazókosztümöt is. Szabását tekintve egyszerű, a ruha derék részét egybe varrták a szoknyával és bőven hagyták, nem szűkítették be azt."

A 19. században ez a fogalom összeolvadt a kényelmes otthoni öltözék (robe d'intérieur) megjelölésével. A hölgyek ebben a ruhadarabban töltötték a délelőttjüket, reggeliztek, készülődtek (fésülködés, sminkelés). A 20. században már kizárólag a hálóruha és a reggeli köntös megnevezésére korlátozódik a fogalom.

Napjainkban a neglizsé szónak van egy pejoratív értelme. Kicsit bizalmas, köznyelvi szó. Jelentése: kényelmes, nem rendes, hiányos öltözet." ( hu.wikipedia.org)

Vagyis egy horgolt csipkével díszített hálóinget mutatok be. 

Pontosabban nem is csak horgolt a csipke. Egy kész szalagot horgoltak össze, s így jött létre ez az érdekes csipke. A 19.század végén és a 20.század elején kedvelt technika volt a gyári szalag összedolgozása horgolással, vagy varrott csipkével. 

A szalag:

És az összehorgolás:

A hálóinget ez a csipke díszíti az alján:

Valamint a felső részén. A ruházat pántja is így készült:

Az öltözet magántulajdon.

Variációk 101

 

A csipke mintarajza:

A csipke 60-as horgolócérnából 9 cm széles

Csipkés festmények 11

 

A képen Molnár Z. János Csipkés kendő című képe látható.

Molnár Z. János (1880–1960) magyar festőművész volt. 

• Cservenkán született 1880-ban, Gödöllőn hunyt el 1960-ban. Művészeti tanulmányait előbb Münchenben, Rómában és Nápolyban, majd Párizsban folytatta. Hazatérése után Gödöllőn élt és alkotott. 
• Festőművészként tevékenykedett. 1911-től állított ki a Műcsarnok és a Nemzeti Szalon tárlatain. Művei között szerepelnek csendéletek és más festmények. Alkotásai, szignója, aukciós és kiállítási megjelenései megtekinthetőek különböző művészeti adatbázisokban és galériákban.

https://budapestaukcio.hu/molnar-z-janos/festo

A képet nézve, a csipke keltette fel az érdeklődésemet. Ilyen csipkét már láttam valahol. Kutakodtam a neten egy kicsit, s kiderült hogy ez a festményen szereplő csipke egy népszerű horgolt csipke.

Több alkalmazását is megtaláltam:

 

Sőt az elkészítésének lépései sem maradtak rejtve:

forrás: hu.pinterest.com

Makramé táskák Hollókőről

 A 20. század elején csomózási technikával, rojtkötéssel készítettek női táskákat Hollókőn. A táskákat vastag pamut szálból készítették, majd bélelték. 

Két táskát mutatok be. Az első:

A csomózási minták:

Az aljára különálló "sávokat" csomóztak, majd ezeket egybe fogva zárták a táskát.

A tetjének a záródását úgy oldották meg, hogy rézkarikákat varrtak rá, s ebbe fűzték bele az összehúzó vastag pamutszálat:

A táskát piros pamutvászonnal bélelték.

Egy másik táska :

Ugyanazokat a csomókat használja, de egy más elrendezésben:

Az alját egyenesen dolgozza össze, a szemközti fonalpászmákat köti össze.

A felső záródás szintén vastag pamut szállal megoldott, de magába a mintába van befűzve:

Ennek a táskának kétrétegű a bélése. A külső, látható bélés virágos selyem, a belső pedig kék gyapjú szövet.

A két táska a Néprajzi múzeum gyűjteményében található.