2013. február 6., szerda

Csipkés szoknya 2


Elkészült a csipke mintarajza. Ezt számítógéppel készítettem el. Pontatlan, nagyvonalú rajz alapján nem lehet igazán szép csipkét készíteni.


Ezt a mintarajzot ki lehet innen másolni, s utána a megfelelő méretre kell nagyítani, vagy kicsinyíteni. A rajzot beszkenneltem, A4-es lapon van az eredeti rajz.
Eredetileg 5mm-es hálóra szoktam rajzolni, s nyomtatáskor adom meg a cérnának megfelelő méretet. Tapasztalatom alapján a következőkhöz szoktam igazodni :
 a háló mérete
20-as cérna: 4mm
40-es cérna: 3,5mm  
60-as cérna: 3mm
80-as cérna: 2,5mm
100-as cérna: 2 mm
Persze ettől el lehet térni ízlés szerint.

A csipke elkészítéséhez 15 pár verőkére lesz szükségünk. Két pár vezető szálunk lesz. Az egyik keveset "szaladgál" a bal szélen, a másik már sokkal többet a legyezőben a jobb szélen.

A verőkék felrakása után a mintát jobbról balra haladva készítjük. Először a legyezőt készítjük el:


utána a pókos rész következik:


majd a háló:


s kezdjük előlről...
Addig folytatjuk, amíg el nem érjük a szoknya aljának megfelelő hosszt. A csipke inkább hosszabb legyen 2-3cm-rel, mint egy kicsit rövidebb, mert így nem húzzuk össze a szoknya alját a felvarráskor.

A horgolt csipke mintarajza:


 


 Horgolás esetén előbb elkészítjük a rece részét teljes hosszában.



Vigyázzunk a hossz megmérésekor! Ne nyújtsuk meg a recehálót. Saját tapasztalat alapján tudom, hogy ez nem könnyű feladat, mert ahányszor mérünk, annyiféle hosszt kaphatunk.
Majd a díszes szélét horgoljuk meg




A csipke összedolgozásáról és a felvarrásról kb. két hét múlva lesz szó.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon szépen köszönöm, olyan ritkán talál az ember ilyen szép, pontos mintarajzot. Meglehetősen kezdő vagyok, sem legyezőt, sem pókot nem csináltam még, kíváncsi vagyok :) A kartont kilyuggattam, már csak a cérnát kell feltekerni a verőkékre. Majd teszek fel képet a blogomra.

    VálaszTörlés