2014. október 15., szerda

Csipkések Nagykállón

Az idén szép őszi időben került megrendezésere Nagykállón a Csipkekészítők VI. Nemzetközi Konferenciája. A kétévente megrendezett konferenciára idén külföldi vendégek is érkeztek. Képviselték magukat a lengyel, az orosz, a német csipkések is. Munkájukat be is mutatták:


 
A csipkések számára a legnagyobb izgalmat a konferencia pályázatára való készülés jelentette. Két témában mutathatták meg alkotásaikat. A "Csipkés mellény" és a "Dobd fel a pólót" pályázatra beérkező alkotások a Művelődési Központ kamara termében kerültek kiállításra. Két részlet a kiállításról:





A kiállítás 2014.10.22-ig megtekinthető Nagykállón  a Kossuth út 8.sz  alatt a Művelődési Központban.

A konferencián érdekes előadásokat hallhattunk. Három viseletet ismerhettünk meg Mészáros Attila etnográfus segítségével. A decsi fiatal, gyermektelen menyecske templomi ruhája került bemutatásra, majd egy zsérei viselet, utána pedig a mérai nagyünnepi viseletet.



 Ezután egy kevéssé ismert csipke kutatásáról, a sprang kutatásáról beszélt Sebők Valéria, aki Szerbiából érkezett.



Erdély csipkéiről Szőcsné Gazda Enikő tartott előadást.
Az elméleti ismeretek mellett gyakorlati ismereteinket is bővíthettük.  Foglalkozhattunk a gömöri, a hunnia, a szolnoki csipkével, a frivolitással, a láthatatlan összedolgozással, csomózott rececsipkével, s Anni Rühle vezetésével a frizado spanyol varrott csipkével.


 Szórakozásunkról is gondoskodtak a szervezők. Első este táncházban vehettünk részt:



Második napon Harangodon pusztapartyn kóstolhattuk meg a kemencében sült finomságokat, amelyeket finom paprikás forralt borral öblíthettünk le.



Este hangulatos tombolán nyerhettünk ajándékokat:


Nagyon hasznosan telt ez a hétvége minden résztvevő számára. Jól éreztük magunkat. Köszönjük a szervezőknek a hatalmas munkát. Reményeink szerint két év múlva ismét találkozunk Nagykállón.
Külön öröm volt számomra, hogy sikeresen pályáztam a mellény kategóriában. Két pályamunkát készítettem.



Ez a lenvászon mellény nem nyerte el a zsűri tetszését.

Ezt a farmer mellényt viszont megosztott második helyezéssel díjazta a zsűri.


5 megjegyzés:

  1. Vágytam elmenni - de máshová szólított a kötelesség...úgyhogy már vártam a beszámolót:-) Köszönöm - mindkét munkád elnyerte a tetszésem! Nem kis munka lehetett!!!! Gratulálok!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jól éreztük magunkat. Sok új ismerettel, tudással gazdagodva térhettünk haza, melyeket hasznosíthatunk a további alkotó munkánkban. Köszönjük a szervezőknek munkájukat.

    VálaszTörlés
  3. És a pólók? Kati, azok nem nyerték el a tetszésedet?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Arra gondolsz, hogy nem készítettem csipkés pólót? Nem, mert annyi csipkés pólót láttam már a neten, hogy nem volt újabb ötletem. Ami meg volt, az sok munkát igényelt volna. Egy pólót, ha hordani akarom, akkor sokat kell mosni. Sajnáltam a csipkét kitenni ilyen megpróbáltatásnak. :)

      Törlés