2015. február 4., szerda

Lenvászon mellény vertcsipkével

A tavaly őszi nagykállói pályázatra készült másik mellényem lenvászonból készült.




A mellény szabásmintáját a Burda divatlapból vettem. 2013/10-es szám 131-es modell. Azért választottam ezt a szabást, mert így volt benne mellvarrás. Mivel ez 42-es méretben készült, szükséges a mellvarrás a mellény szép állásához. Ha nincs mellvarrás, akkor "tátog" a karkivágásnál.
A mellény eleje szabásmintára illesztettem a felvidéki csipkékből összeállított csipkemintarajzot. Nem volt egyszerű dolog. Figyelni kellett a  jobb és bal oldal szimmetriájára.  Nem tudtam számítógéppel csinálni, mert a szabásmintát nem tudtam egy lépésben beszkennelni a nagysága miatt. Így maradt a kézi "barkácsolás". Kétszer is nekikezdtem. Először a válla közepére a keskeny pókos mintát helyeztem. 


Ez nem nyerte el a tetszésemet. Ezért elkészítettem a mintarajzot úgy is, hogy a szélesebb minta kerüljön a váll közepére:



Ezt választottam. A mintarajzon bejelöltem a szabásminta vonalát. Más színnel (pirossal) a szegőpánt varrási vonalát, s a kettő között zölddel a középvonalat. Ez utóbbi volt a csipke készítésének vonala. A fenti mintarajz mutatja, hogy nem ment minden mindig simán. Vacakolhattam volna, hogy szebb legyen, de a türelmem most cserben hagyott. Munkára így is alkalmas volt. 
Azért mutattam meg ilyen részletesen, hogy ha valaki hasonlót szeretne csinálni, legyen képe az alkotás folyamatáról.Volt aki azt kérdezte, hogy nem sajnáltam-e a csipkét elvágni. Nem vágtam el a csipkét, hanem a szabásmintának megfelelően vertem.
A mintát csíkonként készítettem, s horgolótűs bekötéssel kapcsoltam össze őket.


A varrás is okozott némi izgalmat. Nem lehetett egy-két millimétert sem tévedni, mert a csipke mintázata miatt "kiabált" volna a tévedés. 
Egy szó mint száz, szerintem megérte a sok izgalmat. Nagyon szeretem ezt a ruhadarabomat. 
 

5 megjegyzés:

  1. irigyelnitudlak hogymárvanmelényed megisdolgosztálérte énisilyenmelénymániásvagyok odáigjutottam hogy kinyomtatam amitát majd lassanelkészül továbi jomunkát

    VálaszTörlés
  2. Beautiful! Something for me to aspire to =)

    VálaszTörlés
  3. Remek darab! Megjárta Nagykállót? Kössz a leírást!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ez a mellény is megjárta Nagykállót egy táskával együtt.

      Törlés