2015. július 29., szerda

Táborban Békéscsabán

Az idén is elmentünk a nagyobbik lányommal Békéscsabára egy hétre tudásunkat gyarapítani. Nagy szerencsémre az idén összejött a vertcsipke csoport, így a változatosság kedvéért csipkézhettem egy kicsit. A csoportot Tóthné Kiss Szilvia vezette.
A téma a Hont megyei csipkék voltak. Az előző bejegyzésben már írtam erről a csipkéről, így azt most nem részletezem újra. 
Három  csipke mintarajzot kaptunk, s abból választhattunk. Első ránézésre egyszerűnek tűntek. Amikor azonban nekikezdtünk, akkor jöttek elő a turpisságok. 
Először egy levélkékkel teletűzdelt mintát választottam azért, hogy jól begyakoroljam a levélkék készítését. Ismertem a technikáját, de a nemszeretem feladatok közé tartozott. 32 párral kellett dolgozni. Még van mit gyakorolni, de jobb, mint előtte:



 A levélke kapcsolására háromféle módszert is megismertünk.
 Egy másik próbálkozás vastagabb cérnával:



Mivel belejöttem a levélkék készítésébe, újabb mintába kezdtem. Itt sem hiányoztak a levélkék:



A kis négyzetek oly egyszerűnek tűntek, de kellett bontani bőven!
Ezt a mintát hárman is kipróbáltuk:




 
A harmadik minta:




A kezdők is sokat tanultak:


Volt aki egy megkezdett munkát fejezett be:

 
Hasznos, jó hangulatú hetet töltöttünk együtt. Remélem jövőre ismét találkozunk!

3 megjegyzés:

  1. Hú, de klasszak!
    A második a kis négyzeteivel !!
    A harmadikba meg szerelmes vagyok!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amikor a második csipkét csináltam a négyzet elkészülte után fellélegeztem, hogy már csak a levélkék vannak vissza. Sohasem gondoltam, hogy egyszer eljutok idáig!

      Törlés