2017. március 22., szerda

Csipkefajták: Hunnia csipke

A Hunnia csipkét  Fáy Aladárné született Edvi Illés Gizella alkotta meg. 1871-ben született Magyarországon Nógrád megyében  Tolmácson. Gyermek korától kézimunkázott. Bántotta, hogy a magyar lányok, asszonyok csupa külföldről jött minta alapján készítették kézimunkáikat. Ezért kezdett gondolkodni egy magyar motívumokra épülő csipke létrehozásán.
Egy olyan egy darabban készült vert csipke mellényt szeretett volna készíteni, amely csupa tulipánból áll. Meg kellett oldania a szálak újfajta áramlását. Sikerrel járt, s elkészült a mellény. Fáy Aladárné megismerte a sárközi fehér hímzéseket, amiket megpróbált csipkébe ültetni. Így született meg a Hunnia csipke.
A Hunnia mindig magyar motívumokat használ fel. Nagyon vékony szálból készült csipke, amely apró motívumokból épül fel. A motívumok kontúrozottak, szövéssel készülnek, amelyeket díszverésekkel lazítanak.




 






























A képeket Fáyné Tornócky Judit bocsájtotta rendelkezésemre.
Aki többet szeretne tudni a Hunnia csipkéről, annak lehetősége van a Hunnia Csipkemúzeumban 2696 Terény Arany János utca 70.
Valamint a következő honlapokon:
http://csipkemuzeum.hu/
http://doksi.hu/get.php?lid=8387&order=DisplayPreview
http://gyujtemeny.imm.hu/gyujtemeny/csipkeszegely-un-hunnia-csipke/8165
http://mno.hu/migr/szaz-eve-szuletett-a-hunnia-csipke-700784
http://tereny.hu/?page_id=1554
A Magyar Iparművészet című folyóirat 1936-os évfolyam 5. 6. szám
                                                                1938-as évfolyam 7.szám
                                                                1940-es évfolyam 10. szám

A Magyar Csipkekészítők Egyesülete által szervezett táborban meg is tanulható a Hunnia csipke készítése mind kezdő, mind pedig haladó csipkekészítőknek is. A tábor 2017.07.10-15-ig Bázakerettyén lesz. A részletek később válnak ismertté.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése