Már az ókori rómaiak is használtak kendőféleséget. Kendőik többféle szerepet töltöttek be. A sudariumot a verejték letörlésére használták. Az orarium a díszes, hímzett keszkenők előzménye. Különböző nagyságúak és többnyire színesek voltak. Cirkuszi versenyek alkalmával integettek vele.
A középkorban a vallásosságban az ereklyéknek egyre nagyobb szerepe lett. Mivel nem rendelkeztek elegendő ereklyével, ezt a problémát úgy oldották meg, hogy kendőket érintettek az ereklyékhez, illetve a szent sírjához. Így a kendő is bírt az ereklye csodatévő hatásával. A világi életben tovább élt az orarium is. Hölgyek lobogtatták a lovagi tornákon, másrészt a lovagok viselték a sisakokon, lándzsákon mint szerelmi zálogot.
A 16.században már gyakran előfordul hazai hozományi és örökségi lajstromokban is a kendő, a keszkenő.
Az 1600-as években a flamandok ruházatának kedvelt kelléke lett a csipkével díszített kis kendő. Ekkor már inkább a kacérkodásnak eszköze volt.
A 17.században virágkorát élő spanyol etikett a szerelmi jelzésekre vonatkozóan bonyolult kendőkódokat dolgozott ki. Abban az időben a királyné udvarhölgyei elvétve, ellenőrzött körülmények között találkozhattak férfiakkal. Így szükségük volt egy kendő kódra, hogy érzelmeiket kifejezhessék. Ha a lovagnak sikerült megpillantania szíve hölgyét az ablakban, akkor szerelméről úgy tett tanúbizonyságot, hogy a keszkenőt először a szájához, majd a homlokához és végül a szívéhez érintette.
A 19.században is elterjedt volt a keszkenő nyelv. Ha az utcán sétált a hölgy, és a vállára tette a keszkenőt, az azt jelentette: kövess. Ha a szájához érintette, az titokra utalt. Ha az ablakba tette ki, azt akarta közölni, hogy figyelik.
Nálunk a paraszti életben is elterjedt volt a különféle kendők használata. A fehér könnyű kelméből készült 20-40cm oldalú, általában négyzet alakú kendőt vidékenként eltérő alakzatba hajtogatva viselték a nők a kezükben díszként. A keszkenőt hímzéssel, csipkével díszítették.Templomba menet a zsoltáros könyvet fogták bele, tánc közben a férfi vállára fogták. Elterjedt volt a jegykendő ajándékozása. A kézfogó után a menyasszony hímzett kendőt adott a vőlegénynek, aki jól látható helyen viselte. A jegyesség alatt több kendőt is ajándékozhattak a vőlegényüknek a menyasszonyok. Ezeket a házasság napján a vőfélybotra kötözték, s az egybekelés szimbóluma volt.
Most nézzünk néhány csodálatos csipkével díszített keszkenőt.
Ez a keszkenő az 1600-as években Itáliában készült. Varrott csipke díszíti, melyet lencérnával készítettek.
A sarka közelről:
A középkorban a vallásosságban az ereklyéknek egyre nagyobb szerepe lett. Mivel nem rendelkeztek elegendő ereklyével, ezt a problémát úgy oldották meg, hogy kendőket érintettek az ereklyékhez, illetve a szent sírjához. Így a kendő is bírt az ereklye csodatévő hatásával. A világi életben tovább élt az orarium is. Hölgyek lobogtatták a lovagi tornákon, másrészt a lovagok viselték a sisakokon, lándzsákon mint szerelmi zálogot.
A 16.században már gyakran előfordul hazai hozományi és örökségi lajstromokban is a kendő, a keszkenő.
Az 1600-as években a flamandok ruházatának kedvelt kelléke lett a csipkével díszített kis kendő. Ekkor már inkább a kacérkodásnak eszköze volt.
A 17.században virágkorát élő spanyol etikett a szerelmi jelzésekre vonatkozóan bonyolult kendőkódokat dolgozott ki. Abban az időben a királyné udvarhölgyei elvétve, ellenőrzött körülmények között találkozhattak férfiakkal. Így szükségük volt egy kendő kódra, hogy érzelmeiket kifejezhessék. Ha a lovagnak sikerült megpillantania szíve hölgyét az ablakban, akkor szerelméről úgy tett tanúbizonyságot, hogy a keszkenőt először a szájához, majd a homlokához és végül a szívéhez érintette.
A 19.században is elterjedt volt a keszkenő nyelv. Ha az utcán sétált a hölgy, és a vállára tette a keszkenőt, az azt jelentette: kövess. Ha a szájához érintette, az titokra utalt. Ha az ablakba tette ki, azt akarta közölni, hogy figyelik.
Nálunk a paraszti életben is elterjedt volt a különféle kendők használata. A fehér könnyű kelméből készült 20-40cm oldalú, általában négyzet alakú kendőt vidékenként eltérő alakzatba hajtogatva viselték a nők a kezükben díszként. A keszkenőt hímzéssel, csipkével díszítették.Templomba menet a zsoltáros könyvet fogták bele, tánc közben a férfi vállára fogták. Elterjedt volt a jegykendő ajándékozása. A kézfogó után a menyasszony hímzett kendőt adott a vőlegénynek, aki jól látható helyen viselte. A jegyesség alatt több kendőt is ajándékozhattak a vőlegényüknek a menyasszonyok. Ezeket a házasság napján a vőfélybotra kötözték, s az egybekelés szimbóluma volt.
Most nézzünk néhány csodálatos csipkével díszített keszkenőt.
Ez a keszkenő az 1600-as években Itáliában készült. Varrott csipke díszíti, melyet lencérnával készítettek.
17.századi varott csipkés keszkenő Itáliából:
Ír horgolt csipkés keszkenő az 1850-es évekből:
Közelebbről:
1890-ből brüsszeli duchess csipkés keszkenő:
19.századi német vert csipkés keszkenő részlete:
19.századi brüsszeli csipkés keszkenő:
Brüsszeli Point de Gaze csipkés keszkenő:
Varrott csipkés keszkenő:
Brüsszeli point de gaze csipkés keszkenő:
Varrott csipkés keszkenő Itáliából:
Források:
www.mno.hu
Csodálatosak egytől egyig!
VálaszTörlés