2022. augusztus 3., szerda

Lépésről lépésre 8

Ezt a szép kis felvidéki szélcsipkét fogom most elkészíteni.



A csipke mintarajza: 


A csipke 60-as horgolócérnából készítve  4,6 cm széles.

Szokás szerint elemezzük a csipkét. 

A bal oldalon két pár halad függőlegesen, amelyeket vászonveréssel dolgozunk el.


A háló egészveréses kitűzéssel készül:


 Jobbra haladva egy cakkosan haladó szövéses rész következik:


A cakkok hajlataiban jobbról és balról is egy-egy kétlábú pók van:



A jobb oldalon pedig egy hullámos szél van:


Itt a jobbról számított első és második, valamint a második és harmadik pár között a dolgozó párra ráhajtok. Így két azsúrsor keletkezik. Egyébként vászonveréssel dolgozom. 

A két hullám kapcsolódásánál nem hajtok rá a dolgozó párra. Kicsi a hely, s nem férnének be a ráhajtások.


A megjelölt pontokban is egészveréses kitűzést készítek:


Nyomtassuk ki a mintarajzot a megfelelő méretben, s tekerjük fel a 21 pár verőkét! Kezdődhet a munka!

Emlékeztető: 

  • Ha egy tűre két párat teszek fel, akkor mindig szövéssel összekapcsolom a párokat
  • Ha egy mintaelembe új párokat veszek be, akkor azt ráhajtással teszem
  • A pók lábaira mindig teszek egy vagy két ráhajtást
A munkát a fél pók elkészítésével kezdem:


A jobb oldali két párt átszövöm a bal oldalon lévőkön:


Elkészítem  egészveréses kitűzéssel a hálót bal oldalon: 


Ezután a szövéses cakkos elembe kezdek bele. Felteszem a párokat:





Elérkeztünk ehhez a részhez:



Itt a haladás és a kitűzések sorrendje a következő:


A kettes és a négyes kitűzés egy pontba esik. Kihúzom a tűt, ugyanoda ismét kitűzök, bezárás.



Nem tudok tovább haladni, ezért a jobb hullámos szélemintát kezdem el:


Itt a jobbról számított első és második, valamint a második és harmadik pár között a dolgozó párra ráhajtok. Így két azsúrsor keletkezik. Egyébként vászonveréssel dolgozom. A feléig tudok elhaladni:


Elkészítem a pók keretének felső részét egészveréses kitűzéssel:


Következik a pók:


A pók keretének alsó része:


Majd befejezem a szélemintát:


A szövéses cakk következő része:


Visszatérek a bal oldali hálóhoz. Elkészítem a pókig:


Jön a pók:


Majd elhaladok a hálóval, amíg tudok.


S innen ismétlődnek a dolgok. Szövéses cakk, jobb széleminta fele, pók, széleminta másik fele, s így tovább...

Amennyiben színezni szeretnénk a csipkét, akkor a bejelölt párok közül bármelyiket színesre cserélhetjük. Ha a jobb oldali 2 pár  színes, akkor az egész hullámos szél lesz színes és a csipke széle is. Egyébként színes szálakat láthatunk majd.


Ha az itt bejelölt közül a dolgozó pár lesz a színes, akkor a cakkos vonalú szövés lesz színes:


A variációs lehetőségeket érdemes kipróbálni.

Ezt a mintát egy asztalközép széleként alkalmaztam:


Jó munkát!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése