2020. április 29., szerda

Tűtartó

Úgy éreztem, hogy szükségem van még egy tűpárnára a csipkekészítésnél használatos tűimnek. Ezért elhatároztam, hogy a csipkés dobozomba is csinálok egy tűtartót kizárólagos csipkés használattal. Nem szerettem volna hagyományos tűpárnát. A netet böngészve találtam rá a kedvező fazonra. S mivel csipkés vagyok, csipkével díszítettem a tartót. 
Először a csipkét készítettem el. Egy szivecskét csipkéztem meg. A mintarajzot a pinteresten találtam.







A csipke elkészítése után az adott szabásmintát hozzáigazítottam a csipkéhez. Ez azt jelentette, hogy a "levélkék" ívét a szivecske csipkéhez igazítottam. Két rétegben kiszabtam. 2mm-es közbélést vasaltam rá, majd összevarrtam, kifordítottam. Megvasaltam a hajtáséleket.
A záródás miatt kétféle variációt készítettem. Az elsőnél mind a négy "levél" ugyanakkora volt. Itt gombbal zártam a tartót. 



Így nehézkesen lehetett kinyitni. Ezért új variáció készült. Itt a behajló "levélkék" rövidebbek lettek, s belülre varrt patenttal lehet bezárni a tartót.


Nálam ez utóbbi lett a nyerő. Erre felvarrtam a csipkét:



A mintarajz:


Az általam készített változatnál a belül levő fonásokat sodrással helyettesítettem. Így ritkább lett a csipke. A külső szélén lévő pikós fonást elhagytam.

A szabásminta mindkét változatot tartalmazza:



Forrásötletek:


2020. április 15., szerda

Csipkés öltözet: a bugyi

Az alsó nadrág viselése sokáig férfiúi előjog volt. A nők teste sokkal jobban el volt fedve az ötözködéssel, ezért ezzel a ruhadarabbal nem rendelkeztek. 
Az ókorban a prostituáltak viseltek  a bugyihoz hasonló ruhadarabot. A római birodalom több részén maradtak fenn olyan mozaikok, amelyekből az derül ki, hogy a nők már abban a korban is lefedték testüknek a mell és csípőközeli tájait. A Villa Romana del Casale  körülbelül 3 km-re helyezkedik el a szicílai Piazza Armerina várostól. Ebben a nagy villában látható a világ egyik leggazdagabb római mozaikgyűjteménye, melyet az UNESCO a kultúrális világörökség részévé nyilvánította. Az itt található egyik mozaikon   sportoló nőket láthatunk.



A sportoló nők viselete nagyon hasonlít az 1960-as években oly divatos bikinikhez.
A 18.század előtt az alsónemű az ing volt. Ez egy hosszú, egyenes ruhadarab volt, amelyet a hálóinghez hasonlíthatnánk. Ezt férfiak és nők egyaránt viselték. A bugyi megjelenése az 1800-as évek elejére vezethető vissza.  Az eleje és a hátulja nem volt összevarrva kényelmi okok miatt.




Így kellett viselni:



A bugyi alját ráncolással, csipkével díszítették. Hossza rövidebbé válik, de még mindig nem varrják alul. 






Drawers | American or European 1890's



Meg is lehetett rendelni a divatos fazonokat 1898-ban



A szoknyadivat változását követte a bugyik változása is . Rövidebbek, szűkebbek lettek.

Drawers  Date:  1876  Culture:  American  Medium: cotton  Dimensions: Length at CB: 29 in. (73.7 cm)



sidknee23:
“BLOOMERS!!!
oorequiemoo: Pair of drawers French, About 1900 France
”

Az 1900-as években:

Drawers Date: 1900s Culture: American Medium: cotton

A fenti bugyin már látható, hogy össze van varrva az alja.


1900s Drawers, via MMA.


Az 1930-as évekből:

VINTAGE LINGERIE 1930s handmade bias cut silk tap pants peach image 0


Knickers, silk, no location available, 1920s to 1930s


Az 1950-es évek egy szép darabja:




A hatvanas évektől a nők egyre nagyobb szerepet tulajdonítanak a fehérneműnek. Fontossá válik a praktikusság, a kényelem és a higiénia. Könnyen mosható, vasalást nem igénylő, esztétikus anyagokat használnak a fehérnemű eme darabjának elkészítéséhez. Megjelennek a sztreccs, lycra alapanyagú fehérnemű. Változik a szabásvonal is:






Források:
https://www.etsy.com/listing/159526295/vintage-lingerie-1930s-handmade-bias-cut?show_sold_out_detail=1&ref=anchored_listing
metmuseum.org
https://chestchest.tumblr.com/post/77217684980/sidknee23-bloomers-oorequiemoo-pair-of
https://threadingthroughtime.wordpress.com/tag/belle-epoque/#jp-carousel-1519
https://chestchest.tumblr.com/post/77217684980/sidknee23-bloomers-oorequiemoo-pair-of


2020. április 1., szerda

Egy kis vidámság

Ma, április elsején úgy gondoltam, hogy olyan képeket mutatok, amelyek csipkekészítőket ábrázolnak, egy kicsit másként.

Emlékeztek a Barba családra? Náluk is népszerű a csipkeverés:

tombolaia


Иллюстрация 1 из 1 для Пазл-6 "Коклюшки". Смешарики (5637) | Лабиринт - игрушки. Источник: Лабиринт


poes kan kantklossen


Encajera de goma eva

A törpék között is népszerű a csipkeverés:

Maj Fagerberg 2

A csipkeverés nem korhoz kötött:



ENCAJERA DE BOLILLOS




Encajeras


Dibujo de Bolillera



Mignonne.



És amikor már belefáradunk:



Forrás: Pinterest