Szekszárdon járva a Wosinsky Mór múzeumban járva megnéztem a Mindig nyíló virágok című kiállítást. A kiállításon a Zsolnay lányok, Zsolnay Teréz és Zsolnay Júlia hagyatékából származó válogatást láthattam.
Zsolnay Teréz 1870-ben kezdte gyűjteni a népművészettel kapcsolatos tárgyakat. Gyűjtésének eredményeként mintegy 10 000 db textil, s 150 népi kerámia maradt ránk. A kiállításon bemutatásra került főkötők ezen hagyaték részei.
A főkötő egykor a férjes asszony elmaradhatatlan viseleti darabja volt. Férjhez menetelekor került a fejére, s onnantól kezdve nem mutatkozhatott nélküle, csak a családtagjai előtt. Egyes kutatások szerint a népi kultúra varázserőt tulajdonított a női hajnak. Ezért a férjhez menés után el kellett takarni, nehogy a férjén kívül mást is elvarázsoljon. Voltak egyszerű darabok is, s mívesebb darabok is, amelyeket egyházi vagy családi ünnepek alkalmából viseltek. A gyűjtők figyelmét ez utóbbi darabok keltették fel. Így a Zsolnay gyűjteményben is díszes, míves darabok találhatóak.
Jelentéssel bírtak a színek is. A piros, hús szín, arany a fiatalasszonyok színe volt. A kor előrehaladtával sötétedtek a színek is. Tompább, sötétebb, feketébe hajló színeket alkalmaztak a főkötők készítésénél.
A kiállításon bemutatott főkötők meghatározása, besorolása még várat magára. A leltárkönyvek és a leltári kartonok meghatározásai nem egyértelműek. Több helyet és népcsoportot is megjelölnek eredetként. Talán formájukat illetően leginkább a bácskai sokác főkötőkkel mutatnak hasonlóságot a múzeológusok szerint.
A kiállításon szereplő főkötők alapja egy 30x40cm-es durva szövésű vászon. Erre kemény fésűs gyapjú szállal hímezték a mintát, amelyet növényi festékkel színeztek. A minta szerkezete egy fordított T alakban hímzett csík, amely a főkötő elején és középen fut végig. A T alak mellett jobbról és balról is szimmetrikus hímzéssel töltötték ki a teret.
A hímzés során a kontúrokat láncöltéssel varrták ki, majd lapos öltésekkel töltötték ki. A főkötők hímzés mintája valószínűleg reneszánsz gyökerű, balkáni-török hatású.
Az elejéhez piros posztót erősítettek, amelyre vert csipkét varrtak.
A főkötő hátulját összevarrták, s így kapták meg a jellegzetes alakot. ha a haj nem töltötte ki a főkötőt, akkor kitömték a hátsó részét.
A csipkét csipkároktól vásárolhatták. Erre utal a vágott széle, amelyet visszahajtottak, vagy bevarrták a főkötőbe. A csipke érdekes szerkezetű. Rengeteg levélkét tartalmaz, nagyon sűrű.
