2020. december 16., szerda

Egy nagy kaland részese voltam

 



ELKÉSZÜLT! 8 hónapos kemény munkán vagyunk túl.

A Nemzeti Művelődési Intézet négy szakma részvételével 30-30 részes online szakkörsorozatot kívánt indítani. Első körben a csipke szakkör vezetésére Tóthné Kiss Szilviát, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége Csipke Szakmai Bizottságának elnökét  kérték fel. Több szem többet lát elv alapján a szakkörvezetők számát bővítették, s Szilvia a szükséges egyeztetések után engem kért fel szakkörvezető társnak.

A csipkeverés tudományát nekem Szilvi adta át. Tőle tanultam meg az alapokat, és sok fontos ismeretet a csipkekészítéshez. Ő adott nekem olyan útravalót, amely a mai napig meghatározza a csipkéhez való viszonyomat. 

Április elején kezdődött a munka. Meghatároztuk a tematikát. Nem volt könnyű dolgunk, mert tudtuk, hogy egy-egy film 10-15 perces lehet. Igyekeztünk a lényeges dolgokra koncentrálni. A tematika meghatározása után megtanultunk forgatókönyvet írni. Nem is gondolnátok, hogy mennyire nehéz percre lebontva papírra rögzíteni előre a film történéseit. Mikor mit csináljunk, mi hogyan látszódjon, mi legyen kéznél, milyen mellékleteket mutassunk… Több videókonferencia megbeszélésen vettünk részt a többi szakkör vezetőivel. Egyeztettük tapasztalatainkat, közösen kerestünk megoldást egy-egy felmerült problémára. A forgatókönyvek elkészülése mellett gondolni kellett a letölthető anyagok elkészítésére is. Milyen legyen a formátum, milyen terjedelműek legyenek? A mintarajzok megrajzolása, a Kitekintés a csipke világába részei, a Csipkemorzsák sok-sok feladatot adtak. Elkészítettük a mintadarabokat, fázisokra bontva is készültek csipkék. Nem volt olyan nap az elmúlt időszakban, amelyen 1-2 órát, de néha 4-5  órát  ne foglalkoztunk volna a szakkörrel.

Június elején kezdődtek a csipke foglalkozások forgatásai. Első alkalommal 2 foglalkozást és a bemutatkozásainkat sikerült felvenni. Utána 3-4 hetente következtek a forgatási napok. Egy-egy foglalkozás felvétele jó esetben kb. 1,5 óra volt. Ebből készült a 15-20 perces film. Egy forgatási napon 5-6 filmet kellett felvenni. Nem is gondoltuk, hogy ez ennyire fárasztó lesz… Az utolsó forgatási napunk szeptember elején volt. Minden forgatási alkalomra több szatyornyi anyagot: 4-6 előkészített párnát, sok-sok előre feltekert verőkét, kinyomtatott mintarajzot, előkészített mintakartont vittünk fejenként.


A forgatásokra mindig igyekeztünk alaposan felkészülni, de így is nagyon izgultunk. Ez látszik is a felvételeken. Pedagógusként megszoktam, hogy 30 tinédzser figyeli minden szavam, de a kamera az más. Tudtam, hogy sok éven keresztül fognak a tanulni vágyók figyelni, s hogy a kész filmeken már nem lehet majd változtatni.  Ahogy haladtunk előre, úgy váltunk egyre rutinosabbá, s a feszültségünk is fokról fokra csökkent.

Amikor elkészültünk a forgatással, azt gondoltuk vége. Nagyot tévedtünk. A filmek vágása három hónapig tartott. Most derültek ki a felvétel során elkövetett bakik mind a mi, mind a filmesek részéről. Nehéz a csipkés filmet úgy vágatni, hogy egy a csipkéhez nem értő csinálja, aki akkor lát először csipkekészítést. Velünk sem lehetett könnyű a munka, mert mi nem tudtuk, hogy mit lehet, s mit nem lehet a vágás során megvalósítani. Végülis jól összehangolódtunk a filmjeink vágójával. Úgy érzzük sikerült a maximumot kihozni a felvételekből.

A filmeket a békéscsabai Csaba TV munkatársai készítették. A munkánkat segítők, végső formába öntők  névsora az egyes filmek végén láthatóak.

Fogadjátok szeretettel a filmeket. Lehetett volna másként, lehetett volna más csipkéket választani, lehetett volna jobban csinálni.  Ha most kezdenénk újra, a hátunk mögött lévő tapasztalatokkal lenne, amit másként csinálnánk. Mindent egybevetve büszkék vagyunk a munkánkra. Reméljük  segít majd a csipkeveréssel ismerkedőknek, a  tanulni vágyóknak ez a sorozat.

Köszönjük, hogy részesei lehettünk ennek a nagy kalandnak.

Jó mulatság, férfi munka volt!

" Ezt az online szakkört ketten fogjuk vezetni."


Tóthné Kiss Szilvia        Tóth Károlyné Kati 
Csipkekészítő Népi Iparművész  Csipkekészítő Népi Iparművész


A filmek elérhetősége: www.aszakkor.hu

Szeretném megosztani az első hozzászóló véleményét, Gulyás Zoltánnéét, aki Finnországból írt:

„Annyira örülök, hogy rátaláltam erre a honlapra, annyira jól és érthetően mutatják és magyarázzák el a különböző technikákat, fogásokat, hogy öröm a videót hallgatni, többször megnéztem már mindet nagyon sokat segítenek nekem.”

😊

5 megjegyzés:

  1. Szia Kati, bárcsak még részletesebben leírnád a kalandot magát! A következő projekt, a sok tapasztalást felhasználva új utakon barangolva?
    Köszönettel Tőkés Ági

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A vírus vészhelyzet csökkenése után személyesen mindent megbeszélünk.

      Törlés
  2. Kati köszönet, csak reménykedem hogy egyszer sikerül a kezeid közé kerülni...:D gratulálok minden munkádhoz

    VálaszTörlés
  3. Kedves Kati,
    minden társam nevében köszönöm az alázatos munkátokat.Nagyon örülök hogy a Nemzeti Művelődési Intézet ilyen kezdeményezéssel ált elő és eljutott a felvidékre is,pontosabban Mátyusföldre,szorgosan tanuljuk a csipke verés fortélyait.
    Köszönettel Varga Szilvia

    VálaszTörlés