2016. június 1., szerda

Csipkefajták: Sóvári csipke

Sóvár a trianoni békeszerződés (1920) előtt Magyarország terültéhez tartozott. Három településből állt  Német-Sóvár, Tót-Sóvár és Bánya-Sóvár. Ma Szlovákia területén található. Nem önálló "település", hanem Eperjeshez, szlovák nevén Presov-hoz csatolták 1970-ben. Ezért vallják magukénak ezt a csipkét mind a magyarok, mind a szlovákok.
Közvetlen adatok nem ismertek, de a kutatások azt mutatják, hogy a csipkeverés története a 17.századig nyúlik vissza. A csipke készítése a magyarok lakta Bánya-Sóváron volt jelentős. Ezért említik sóbányai csipkének is. A bányász lányok viselete még a 19.század közepén is csupa csipke volt. Viseltek egy darabban vert csipke kendőt, főkötőt, élénk színű csipkeujjast, amit csipkecsíkokból dolgoztak össze, csipke gallért, sőt valószínű, hogy a szoknyájuk is csupa csipkéből volt varrva. A faluban mintegy 300 asszony foglakozott a csipkeveréssel. A lányok 10-12 éves korukban kezdték el a csipkeverés tanulását. Néhány hónap tanulás után már eladásra készítették a csipkét. A faluban két asszony foglalkozott az értékesítéssel. Eperjesre a vásárba vitték az elkészült csipkéket. Eperjesen a főkötőkészítő asszony dolgozta fel a csipkék egy részét. A főkötők homlok részét díszítette az 1-2 tenyérnyi széles, 30-40cm hosszú csipke. 
A csipkék alapanyaga fekete és fehér pamut cérna, színes selyem szál, s sodrott ezüst és arany szál. A csipkék többsége színes. Fehér és fekete csipkét csak az öregasszonyok viseltek ünnepnapokon. A csipkének csak a körvonalát rajzolták meg. Így igen változatos csipkék készültek egyetlen rajz alapján is. 























Források:
Troll Istvánné: Sóvári csipke
Dukai Ditta: Csipke a Felföld népművészetében
www.wikipedia.org

A fotók kiállításokon készültek. Többek között Troll Istvánné, Fáyné Tornóczki Judit, Illés Brigitta, Regős Lídia csipkéi.


3 megjegyzés: