2017. május 10., szerda

Madarak és Fák Napja



A mai napon van a Madarak és Fák Napja. A világ első Madarak és Fák Napja rendezvényt a párizsi Európai Madárvédelmi Egyezmény (1902) alapján Chernel István ornitológus szervezte meg Magyarországon 1902-ben. Az ünnep hivatalossá Herman Ottó közreműködésével vált 1906-ban, amikor gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeletben írta elő a Madarak és Fák Napja megszervezését minden iskola számára. Klebelsber Kuno 1931-es rendeletében fogalmazza meg, hogy ezen a napon a tanító hagyományosan “szép, emelkedett és beható előadást tart a madarak életéről, a természet háztartásban való jelentőségéről, az ember gazdaságaiban, de lelkületében játszott szerepéről is”. A fákkal kapcsolatban az oktató “a fák jelentőségét fejtegeti”, a lényeg azonban az, hogy minden gyermek ültessen egy fát, mely fa “azután magával a gyermekkel növekszik, és így a gyermek lényéhez fűződik”. Azóta is megemlékezünk erről a napról. Természetvédelmi egyesületek, iskolák szerveznek programokat ezen a napon.
2017-ben az év fája Magyarországon az internetes szavazás alapján a vadalma lett:


Az év madara a tengelic:


A csipkés madárkát a rábaközi hímzés egyik madáralakja  alapján készítettem. A madáralak ötlete Semsey Ágnestől származik.



Források: www.wikipedia.com
http://www.oee.hu
http://www.sarviznador-karmentesites.hu
http://privatbankar.hu
http://hirflow.hu
http://www.mme.hu

1 megjegyzés:

  1. Nagyon kedves jószág:-) És szeretem az ünnepet, mert Édesanyámtól is hallottam róla. 20-as évek vége.

    VálaszTörlés