2020. szeptember 16., szerda

Sárköz - Alsónyék

Sárközi kirándulásom következő állomása Alsónyék. A település Bátaszék közvetlen közelében helyezkedik el.  


A tájház 2002-ben nyílt meg egy a falu egyik legszebb polgári jellegű épületben. A kiállítás egyik részében a 19-20. században virágkorát élő Sárköz tájegység népi kultúrájának tárgyi eszközei tekinthetők meg. 

A szobabelső részletei: asztal sarok paddal:


A fenti kép jobb oldalán egy ritkán látott eszközt láthatunk, falra akasztható kanáltartókat:


A szőttes díszpárnákkal megrakott ágy, előtte festett székekkel:


Az ablakokon fehér száda függöny:


A településen is nagy hagyománya volt a szövésnek. A sárközi szőttesek piros, fekete mintázattal fehér alapra készültek. 

Szekszárdon nőttem fel, a Sárköz szomszédságában. Akkoriban teljesen természetes volt, hogy ha bementünk a helyi méterárú boltba, akkor többféle sárközi szőttesből lehetett válogatni. Az iskolában az osztálynapló akkor még papír alapú volt. A naplóborító természetesen sárközi szőttes volt, az osztály ablakain szádából készült függöny volt. Nálunk otthon is a fent látható szádához hasonló függöny volt. Még most is őrzöm, és használom azt a sárközi abroszt, amit 50 éve kaptam Nagymamámtól. 

A tájházban most sajnos nem láthattunk a kiállítva teljes viseleteket, de szép egyedi darabokat igen. 

Kendőt szép rostkötéses selyemrojttal:


Díszes csipkékkel díszített kötényt:


Lányka szoknyát:


A lányka szoknyák nem egy életkorra készültek, hiszen a drága alapanyagokat sokszor külföldről szerezték be. A szoknyákra felhajtásokat varrtak, amit a leány növekedésével leengedtek, s ismét megfelelő hosszúságú volt a szoknya. 


A felhajtásokat a szoknya fonákoldalára varrták. Így ha leengedték, akkor nem látszott annyira  az anyag megfakulása.
Még néhány szép részlet a viseletekből:






Alsónyék közelében az M6-os autópálya építése során közel 80 hektáron végeztek ásatásokat. A leletanyag nagy része a késő-újkori lengyeli kultúra idejéből származik. (i.e.4900-4300). Már ebben az időben készültek szövetek, melyekre közvetett bizonyítékok vannak. Pl a félkész agyagedények alján szövött anyag lenyomata látható. Az agyag szövőszék nehezékek egyszerű szövő keretre utalnak.





Az orsó gombok, orsó karikát a mai technikához hasonló fonásról árulkodnak.


 Forrás: Az Alsónyék Község Önkormányzata által kiadott kiadvány
             A fotókat én készítettem

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése