2022. november 9., szerda

Egy filmjelmez és a csipke

Szeptember végén a fehérvárcsurgói Károlyi kastélyban jártam a Quartettissimo Európai Vonósnégyes Fesztiválon. 

A fesztiválon fellépett a cseh Dolczal Quartet, a francia Elmire Qurtet és a magyar Aeterna Quartet. A három estén modern és klasszikus darabokat is hallhattunk. Csodálatos élmény volt.

Szabad időnkben megtekintettük a kastélyban lévő kiállítást is, amely nagyon szép és érdekes. A kiállított tárgyakat nézegetve feltűnt három filmjelmez. Először átsiklott rajta a tekintetem, de mivel csipke is volt a ruhákon, kicsit közelebbről is megszemléltem. Láttam, hogy kézi készítésű csipkék díszítik a ruhákat. Rögtön lázba jöttem. Szerettem volna a csipkéket közelebbről lefényképezni. Ehhez azonban Angelika Edzard asszony engedélye kellett. Angelika Edzard Károlyi György felesége. Jelenleg Ők ketten viselik gondját a kastélynak. Este a hangverseny előtt beszélni tudtam Angelika asszonnyal, s megállapodtunk, hogy másnap délelőtt a kíséretében mehetek fotózni. Így is történt.

Most a kiállított férfi jelmezt, illetve annak csipkéit mutatom be.


A kosztümön kétféle csipke található: a zsabó, vagy nyakbavaló és a kézelő. Nézzük először a zsabót:


A zsabó belső részén felirat található, amely megmutatja, hogy a kosztüm a Sands Films cégnél készült.



 A Sands Films egy brit filmgyártó cég, amelyet Richard Goodwin producer és Christine Edzard rendező alapított az 1975-ben. Christine Edzart a fentebb említett Angelika Edzart testvére. A cég korabeli jelmezek készítéséről is ismert.
A jelmezek készítésekor figyelnek arra, hogy ha csipkére van szükség, akkor csak régi csipkéket használjanak fel.
Ez a zsabó egy régi keszkenő felhasználásával készült:


A keszkenő csipkéje nagyon finom vert csipke, amely lehelet vékony textilre van feldolgozva:







A csipke fonák oldalán jól láthatóak a szálvezetések, ahogy egyik motívumról haladnak a párok a másikba:



A jelmez készítője nem volt elég figyelmes, s a keszkenő fonákával készítette a zsabót:


Használat közben ez egyáltalán nem feltűnő:


A kosztüm ujján egy rátétes tüll csipke van:


Az alap gépi tüll, amelyre applikálták a motívumokat. 




A motívumok egy része varrott csipke öltésekkel van kitöltve:




Köszönöm Angelika Edzard asszonynak, hogy közelről is megnézhettem ezeket a csipkéket, s itt bemutathattam.
 Felhasznált irodalom:
https://www-sandsfilms-co-uk.translate.goog/index.html?_x_tr_sl=en&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu&_x_tr_pto=sc

https://en-m-wikipedia-org.translate.goog/wiki/Sands_Films?_x_tr_sl=en&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu&_x_tr_pto=sc

https://tr.pinterest.com/pin/209839663860092281/


2 megjegyzés:

  1. Köszönöm, nagyon érdekes ilyen közelről látni.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen, nagyon érdekes volt a bemutató!

    VálaszTörlés